Tsuki to Laika to Nosferatu online

Tsuki to Laika to Nosferatu online (2021)

Értékeléshez regisztráció szükséges!
A történet szerint tíz évvel a második világháborút követően a Földet két szuperhatalom uralja: nyugaton az Arnaki Egyesült Királyság míg keleten a Zirnitra-i Köztársaságok Szövetsége. Mindkét nagyhatalom az ambícióit dédelgetve az űr felé kíván terjeszkedni, hogy így kerekedjenek felül a másikon. 1960-ban a Zirnitra-i Köztársaságok Szövetségének Minisztertanácsának elnöke Gergiev bejelenti a Mechtat (Álom) programot, mellyel nem kisebb célt tűz a nemzet elé, minthogy emberes missziókat indítsanak a végső határ eléréséhez. Ennek érdekében pedig létrehoznak egy elszigetelt várost a Laika 44-t, ahol kozmonauta jelölteket képeznek ki, illetve az űrutazáshoz szükséges eszközöket fejlesztik ki. E településen tartalék jelöltként készül fel Lev Leps és újdonsült társa a vámpír Irina Ruminescu. Mindketten a Nosferatu művelet tagjai, mely során különböző kísérleteket végeznek az emberi űrrepülések megkezdésének érdekében.

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

Még nem szólt hozzá senki, legyél te az első!

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.