Binbougami ga!

Watch Binbougami ga!
8.1/10 stars from 161 users.

Binbougami ga! online sorozat

0/10 (0 szavazat)
Tartalom:
A Binbougami ga! először 2008-ban debütált manga formájában a Jump Square (Jump SQ) magazinban és jelenleg a 13. köteténél tart. A szerző Yoshiaki Sukeno, aki a Binbougamin kívül eddig még két oneshot mangán (Haido Hakase no Jikan Note, Rad & Rinpu) dolgozott, így egy elég új mangakáról beszélhetünk, akinek már az első több kötetes mangájával sikerült befutnia! Sakura Ichiko aztán tényleg mindent a véletlenre bíz! Ez nem is csoda, hiszen irdatlan mennyiségű szerencsével rendelkezik, ami még sosem hagyta őt cserben. Ichiko gyönyörű, sikeres, gazdag, és látszólag minden tökéletesen is alakul, amíg Momiji, a szerencsétlenség istene a nyomába nem ered, hogy megfossza őt a túláradó szerencséjétől. Úgy tűnik, hogy Ichiko kifogyhatatlan szerencséje mások szerencséjének elszívásából fakad, amivel felborította a környezete egyensúlyát. A lánynak persze semmi kedve "átlagossá" válni, amíg ki nem derül: Suwano, Ichiko szeretett komornyikja bajban van, ugyanis már szinte minden szerencséjét elszívta azzal, hogy a közvetlen közelében tartózkodik! Hogy megmentse a haláltól, át kell adnia a szerencséjének egy részét Suwanónak. Ebben segítségére lesz Momiji, aki egy hatalmas injekciós tűvel ki is szívja belőle és egy speciális üvegbe tölti. Az üveget Ichiko széttöri a kórházban, amivel aztán hatalmas mennyiségű szerencse szabadul fel. Pillanatok alatt rengetegen meggyógyulnak és lassan Suwano is magához tér. Úgy tűnik, Momiji viszont elszámította magát, mert azt hitte, hogy így mindenkinek visszatér majd a szerencséje, azonban az üveg tartalmának nagy része ismét Ichikóhoz vándorolt... Ezzel pedig kezdetét is veszi ez a fergeteges komédia, melyben Momiji megpróbálja megszabadítani Ichikót különleges adottságától, hogy ezzel visszaállíthassa a környék optimális szerencse-szintjét! Közben rengeteg új szereplőt is megismerhetünk és betekintést nyerhetünk a szereplők nem mindig vidám múltjába. Persze a történetet egy pillanatra sem lehet komolyan venni, még egy-egy drámaibb helyzetet is simán megtörnek pár humoros elemmel a készítők! Momiji és Ichiko karakterének ellentéte minden tekintetben megmutatkozik, ami szintén egy nagy poénforrás, de bármennyire is gyűlölik a másikat, sokszor végül mégis segítenek egymásnak. Az anime a 2012-es nyári szezonban indult a Sunrise stúdió jóvoltából, és meg kell mondanom, engem teljesen meggyőzött! Az animáció nagyon szép, a színek élénkek, a poénok ütősek, a karakterek szerethetőek, a seiyuu-k nagyon jól alakítanak, a zenék kiválóak (az openinget külön kiemelném), és a hangulat fergeteges! Számomra az anime a maga nemében elsőrangú, mivel tényleg képes nevetésre ösztönözni a nézőt a poénjaival. Egyszerűen minden összeáll benne, ami egy igazán ütős komédiához kell! A különböző anime paródiákért (csak hogy párat kiemeljek: Dragon Ball, Medaka Box, Gundam, Rosario to Vampire, Doraemon, Naruto...) pedig hatalmas plusz pont jár, ezek az elemek még több mosolyt csalnak a néző arcára, ha felismer belőlük párat. Aki szeretne egy komikus, pörgős, nyíltan parodizáló animét látni, az mindenképp vágjon bele, garantáltan nem fog csalódni!
Eredeti Cím:貧乏神が!
Év:2012
Játékidő:312 perc
IMDb értékelés:8.1 / 161 adatlap
Kategória:Vígjátek
Írta:Yoichi Fujita,
Rendezte:Yoichi Fujita,
Szereplők:Haruka Tomatsu, Kana Hanazawa, Yumi Uchiyama,

Kulcsszavak amire kerestek: Binbougami ga! letöltés, online filmnézés ingyen magyarul, legújabb online tv teljes film magyarul, Binbougami ga! (2012) ingyen film letöltés.

Online film ajánló

0/450 karakter
Véleményed megírása előtt, kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj!
+
...
Nincsenek hozzászólások!