Nehéz erről a filmről írni. A szereplők elsőrangúak. A téma örök: a bosszú. A feldolgozás teljesen egyedi. Engem emlékeztet egy másik Shakespeare műből készült filmre. Kenneth Branagh Hamletjére. Ott is itt is a modern elemeket ötvözték a középkoriakkal, bizonyítva, hogy a mű időtlen. Én mindenképpen többet adnék rá, mint 6- talán 8/10-t is megérdemelne.
Titus Andronicus, a nagy római hadvezér győztesen tér haza az északi gótokkal vívott hosszú hadjáratból, amelyben négy kivételével minden fiát elvesztette.
Lucius, a legidősebb fiú emlékezteti, hogy a győzelmi rítushoz hozzátartozik az egyik foglyul ejtett ellenség feláldozása is. Titus a gótok királynőjének, Tamorának elsőszülöttjét választja, akit anyjával, két öccsével és mórjukkal, Aaronnal együtt hurcoltak Rómába. Bárhogyan könyörög is Tamora fia életéért, Titus végrehajtja a rituálét nem is annyira kegyetlenségből, mint inkább vallási buzgóságból. Tamora és életben maradt két fia, Chiron és Demetrius bosszút esküsznek.
Ezzel megkezdődik a kétélű bosszútörténet, előbb Tamoráé, majd Titusé. Titus rokonai és barátai véleménye ellenére is az új császár pártját fogja, az álnok Saturninusét, aki mindenki meglepetésére feleségül veszi a csábító Tamorát. Az esemény feletti megdöbbenés családi viszályt szül, és a vitában az elbizonytalanodott Titus megöli egyik saját fiát.
Ellensége most hatalmi pozícióba került és noha Tamora kibékülést színlel, az igazi küzdelem csak most kezdődik...