Tánc, a csodák csodája online

Tánc, a csodák csodája online (1985)

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Azt mondják, a tánc egyidős a szerelemmel: olyan ösztönös kifejező forma, amely már a beszéd előtt jellemezte az emberiséget. Ősi, személyes művészet, amelyet minden kultúrában, még a primitív népeknél is megtalálunk. Már a barlangrajzokon is megpróbálták ábrázolni a táncot, mivel azonban alapvető eleme a mozgás, ezért állóképen csak egyetlen elemét lehet bemutatni. A mozgókép viszont tökéletesen visszaadja a koreográfiákat, ezért a tánc már a film születésének hajnalán a rendezők kedvenc témájává vált. Az első táncosok csinos fiatal nők voltak, majd Hollywood minden irányzatot megörökített: a ragtimot, a chelstont, a balettot, a keringőt, a rock and rollt, majd a breaket. A '42. utca' című filmmel az álomgyárban külön műfaj jött létre, amely megnyitotta az utat a musicalfilmek előtt, melyeket Fred Astaire és Ginger Rogers tettek örökzölddé.A filmben részleteket láthatunk olyan feledhetetlen produkciókból, melyek tánckoreográfiáikkal írták be magukat a filmtörténetbe, mint például a Grease, a Flashdance, továbbá olyan musicalekből, melyek a most induló sorozatban vetítésre kerülnek - mint például az Óz, a csodák csodája, a Három kis szó, a Roberta, a Zenevonat vagy a Broadway Melody 1940.

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

Még nem szólt hozzá senki, legyél te az első!

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.