Les démoniaques online

Les démoniaques online (1974)

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Egy rendkívül hatásos felvezető után egy még annál hatásosabb főcímzene következik, majd megismerjük „hőseinket”, a beteg és antiszociális „Kapitányt”, a nőjét, Tinát, aki még rosszabb is, mint férjeura, illetve a két csatlósukat, akik természetesen éppen úgy megérik a pénzüket, mint a két korábban említett. Embereink egy hajószerencsétlenség következtében partra sodródó ládákat fosztogatnak, majd feltűnik két túlélő, két fiatal lány is, akiket ezek a jól nevelt és segítőkész ősemberek jól összevernek, megerőszakolnak, majd megölnek. Később, a helyi kulturális központban, kocsmában, ahol zajlik az értelmiségi szórakozás, meg az orgiázás, a Kapitányt szörnyű látomások (a halott lányok) gyötrik, egy fiatalember pedig az ősi romok mélyén szunnyadó gonosz visszatéréséről regél. Mielőtt az őrület elhatalmasodik a gyilkos négyesen, még elmennek a hajótemetőbe, ahol az ismét élő és viruló lányokat üldözik egy darabig, majd azok elmenekülnek, és szépen alkut kötnek a valóban a romoknál székelő gonosszal, az édes bosszú reményében.

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

Még nem szólt hozzá senki, legyél te az első!

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.