Az első randik szabálya egyszerű: tégy próbát, dönts gyorsan ha pedig nem tetszik a másik, lépj le azonnal - és örökre.
E film férfi hőse (Adam Sandler) így is tenne.
Amikor első randija az egyébként kedvesnek tűnő szöszivel (Drew Barrymore) nem jön össze, elegánsan távozni készül... ám a sors úgy hozza, hogy kénytelen mellette maradni. Méghozzá összezárva egy családi üdülőhelyen, korábbi házasságaikból származó gyerkőceik víg társaságában.
A kezdeti ellenszenvből gyors utálat lesz. Azután sok bonyodalom következik, és közben a férfi és a nő fokozatosan felfedezi, hogy a másik nem is olyan kiállhatatlan, mint első látásra hitte.
Hogy hogy lehet így elrontani valamit.
Egyszerűen nem tudom elmondani, mekkora blőd marhaság volt.
Végig fájt a szívem, hogy mennyire jó dolgot is ki lehetett volna hozni ebből az alapötletből meg a két szinészből. Mert volt köztük kémia, és a sztoriban is megvolt a potenciál.
Mikor a piros metró Örs vezér téri állomását átadták a felújítás után, akkor mondta ez egyik építőmérnök, hogy a pénz és a munka benne van - ennyi erőből igazán megcsinálhatták volna akár rendesen is.
Na, ez ugyanaz flilmben.
A két főszereplő kivételével olyan, mintha egy gimis osztály bohóckodását néznénk (igen, felnőtt szerepekben is). És ezen csak ront a rendező.
Az a vicc, hogy néha (mondjuk, olyan 5 körül) volt benne tényleg jó poén. Váratlan, szellemes, jól felépített - tehát a forgatókönyvírók tudnának, ha akarnának... Csak nem akartak.
Vagy lopták másoktól azt a jó részt.
Ennyire csak egy dolog volt még rossz a filmben: a magyar szinkron és a szinkronrendező. Ami az abszolut mélypont, az Drew Berrymore szinkrohangja (Kiss Eszter).
Pedig az utóbbi időkben sokszor szinkronizálta ő, de még sosem tűnt fel, hogy ennyire hiteltelen lenne.
Szóval ez bűnrossz. De, sajnos, még attól is messze van, amire azt szoktuk mondani, hogy annyira rossz, hogy az már jó.
Ez simán nem jó.
Nagyonnem.