Az utolsó erőd online

Az utolsó erőd online (2001)

The Last Castle

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Az Erőd az utolsó állomás a három csillagos Irwin tábornok lenyűgöző katonai pályáján. Hadbíróság elé állították, megfosztották rangjától, és az ítélet a legjobban őrzött katonai börtön bevehetetlen falai közé száműzte a dicső múltú hadfit. Még az Erőd vasfegyelmet követelő igazgatója, Winter ezredes is tisztelettel viszonyul a legendás tábornokhoz.
Ám ez a tisztelet csakhamar sértődöttséggé, majd nyílt rosszindulattá válik, amikor Irwin következetesen szembeszáll az igazgató embertelen, nem ritkán halálos áldozatokat is követelő módszereivel. Mivel a kitörés ebből az Erődből lehetetlen, Irwin más módszerhez folyamodik. Meg akarja törni Winter hatalmát, és át akarja venni az irányítást az Erőd felett.
Ehhez azonban a saját pártjára kell állítania a többi elítéltet, el kell hitetnie velük, hogy bár most fegyencek, azért még nem szűntek meg katonának lenni. Először a lelkekkel kell csatát vívnia, hogy aztán belefoghasson a totális háborúba.

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

19
Nem is értem,hogyhogy nem láttam eddig ezt a filmet. Nagyon tetszett!
18
Ez még a régi iskola ( Redford ) 9 pont
16
naaagyon tetszett 10/10
15
csak ajanlani tudom , 10 / 10 pont !!
13
Remek szInészi alakitások,aljálom mindenkinek.
12
Osztom Tamara911 velemenyet...5*
11
uhh betyáros egy film volt !! köszi! 10-es!
10
Ostoba pátosszal leöntött, magát borzasztóan komolyan vevő, se füle, se farka, szirupos baromság. Helyenként már a komikumba hajlóan abszurd forgatókönyvi megoldásokkal .

a filmben is elhangzik:
Spoiler!

Ez a hozzászólás olyan információkat tartalmaz amely ismeretében a film élvezhetetlen lehet!
Ha biztosan el akarod olvasni ezt a szövegrészt, akkor kattints ide!


Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.