Az öreg halász és a tenger online

Az öreg halász és a tenger online (1958)

The Old Man and the Sea

Értékeléshez regisztráció szükséges!
A Nobel-díjas író világhírű regénye az ember és a természet örök harcának egy megragadó mozzanatát eleveníti meg. A rendező a film eszköztárát felhasználva hűen tolmácsolja az író által megteremtett világot, amely jelképes erejénél fogva több puszta halásztörténetnél. A nagy hallal folytatott küzdelem bemutatásán túl kiválóan ábrázolja az emberi lélek mélységét és azt az emberben rejtőző erőt és akaratot, melynek segítségével a legyőzhetetlen akadályokon is keresztülverekszi magát. Már 84 napja, hogy az öreg halász nem fogott semmit. Kétségbeesésében úgy dönt, egyedül indul útnak, hátha így mellészegődik a szerencse. A nyílt tengeren egyszer csak kapást jelez a csali. A zsinór megindul, a horogra akadt hal vontatni kezdi a csónakot. Az öreg halász a tenger végtelen magányában pillantja meg először a hatalmas halat. A vadász és a vad között élethalálharc indul meg. A küzdelem harmadik napján a hal végre láthatóvá válik a víz felszíne alatt. Az öreg összeszedi maradék erejét, és ledöfi a szigonyával. A hal még utoljára feldobja magát, és ekkor látszik igazán, hogy nagyobb, mint a csónak. Az öreg a csónak oldalához köti, és vitorlát bontva hazaindul. Az első cápa éjszaka támad. Két órával később a dögszag társait is odacsalja. A keservesen szerzett zsákmány a cápák martalékává lesz.

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

10
A narrátor Somoogyváry és a halász: Molnár Tibor .. és Ottlik szövege...gyönyörű, szépen zengő - egyenértékű az elbeszéléssel a film. Tracy pedig feledhetetlen...
9
Lehet, hogy nevetséges, de ahányszor adják a TV-ben, mindig megnézem...és nem unom meg..Nem tudom hányszor láttam már?!Csodás mese, ha egyáltalán lehet annak nevezni...?!?Olyan magával ragadó a történet, a képi világ, maga az egész , hogy az ember nem tudja a hatása alól kivonni magát. Hemingway-ről sok mindent el lehet mondani, de hogy rossz író lett volna, azt nem! Spencer Tracy ezzel az alakításával örökre beírta magát a filmtörténet nagykönyvébe...Talán furcsának tűnhet a párhuzam, de engem valahol Solohov: Emberi sors c. regényének filmváltozatára emlékeztet.
8
gyerekkori kedvenc 10/10
7
Régi,de nagyon jó film. Már többször megnéztem,nem lehet megunni.
6
alap film ))
4
Hűűű így még jobban tetszett, mint amikor olvastam! Ami furcsa, mert mindig fordítva van.
<3
3
Igen Vaksy! Remekmű, úgy a regény, akárcsak ez a film is.
Ellk, nagyon sajnálom, hogy te nem láttad/élted a csodát...
2
sz...r film uncsi :/
1
Hát ha valaki értékeli a valódi filmeket, akkor ezt nézze meg... Gyerekként láttam először, azóta meg sokszor

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.