Amerikai Horror Story

Watch Amerikai Horror Story
8.3/10 stars from 204561 users.

Amerikai Horror Story online sorozat

9.7/10 (163 szavazat)
Tartalom:
A cselekmény középpontjában a kaliforniai Los Angelesben lévő rejtélyes Cortez Hotel áll, melyen megakad a szeme a rettenthetetlen gyilkossági nyomozónak (Bentley-nek). A Cortez fura és bizarr dolgok otthona, amit a tulajdonosa, a grófnő (Gaga) vezet, aki egy vérszívó piperkőc. Ebben az évadban két gyilkos veszély várható a Tízparancsolat-gyilkos formájában, aki sorozatgyilkosként bibliai tanításokkal indokolja tetteit; valamint jelen lesz a Függőségi-démon, aki járja a hotelt, felfegyverkezve egy fúróvá alakított vibrátorral. Ez az évad szoros kapcsolatban áll majd az első évaddal, és megjelenik majd a Gyilkos-ház, illetve annak ingatlanügynöke, Marcy (Christine Estabrook). Az alkotók, Brad Falchuk és Ryan Murphy szerint témáját tekintve az idei hotel sokkal sötétebb lesz, mint az előzők, és láthatjuk majd az elmúlt ciklusok karaktereinek megtorlását. Az ötleteket régi hoteles horrorfilmekből, illetve létező, Los Angeles belvárosában lévő hotelekből vették, ahol állítólag megtörténtek az adott esetek. Ide tartozik Cecil is. Ezzel a ciklussal a forgatás helyszíne ismét Los Angeles lett, ahol az első két évadot is forgatták. A hotel díszletei az AHS történetében eddig a legköltségesebbek. A látványtervező, Mark Worthington két emeletet épített fel egy hangárstúdióban, működő lifttel és lépcsővel.
Eredeti Cím:American Horror Story
Év:2012
Játékidő:60 perc
IMDb értékelés:8.3 / 204,561 adatlap
Kategória:Dráma, Horror, Misztikus
Írta:Brad Falchuk, Ryan Murphy,
Rendezte:Brad Falchuk, Ryan Murphy,
Szereplők:Kate Mara, Sarah Paulson, Frances Conroy, Zachary Quinto, Denis O'Hare, Taissa Farmiga, Dylan McDermott, Connie Britton, Lily Rabe, Jessica Lange, Evan Peters,

Amerikai Horror Story letöltés, online filmnézés ingyen magyarul, legújabb online tv teljes film magyarul, Amerikai Horror Story (2012) ingyen film letöltés.

Online film ajánló

0/450 karakter
Véleményed megírása előtt, kérlek jelentkezz be vagy regisztrálj!
+

Ez tényleg sokkal betegebbnek néz ki, mint az 1.évad.]
2012. 11. 17. 09:06
1
0/0
új sorozatok...nézzétek nagyon jóóóóóók...Évi
Deception (2013)
The Following
Cult
Botrány-Scandal
Les Revenants
Banshee]
2013. 02. 16. 16:40
2
1/0
Végre egy ilyen sorozat Imádom ]
2013. 05. 19. 04:55
3
0/0
))]
2013. 06. 10. 02:08
4
0/0
áááá..minden jó, csak az lett volna jó hogyha a régi szereplők nevei ugyanazok lettek volna, vagy kötödött volna az első évadhoz ez..így elég fura megszokni, hogy a karakterek 360 fokban megváltoztak)vagy más szereplőket hozhattak volna be akkor.]
2013. 07. 02. 14:23
5
2/1
Sorik nektek....yesss
The Following-Banshee-The Originals--The Americans
Bates Motel--Hemlock Grove
In The Flesh
Mayday-Red Widow-Telihold
Da Vinci's Demons
Twisted
]
2013. 07. 06. 21:43
6
0/0
Szia!Valamikor októberre várható!]
2013. 07. 15. 20:55
7
2/0
nagyon jó! a 2.évad sokkal jobb, mint az első! ja és még annyi, hogy a 2.évadhoz csak 12 link van.. de 13 részes!!!
2013. 08. 10. 08:34
8
0/0
[@fruzsi008] Szia! A 3. évad október környékére várható, és a boszorkányság lesz a téma!
2013. 08. 21. 11:21
9
0/0
Nekem meg a 2. sokkal jobban tetszett az elsőnél
Remélem 3. évad felülmúl mindent
2013. 09. 03. 13:10
10
0/0
Tegnap este fejeztem be az első évadot, kicsit elvont volt, de nagyon tetszett Remélem a második legalább ennyire jó lesz *-*
2013. 10. 02. 10:37
11
0/0
d3visox Isten vagy)) minden sorozathoz töltessz feliratos linket
2013. 10. 11. 07:28
12
0/0
Jessica Lange még mindig pofátlanul gyönyörű!
Jó lesz ez az évad, érzem!
2013. 10. 12. 06:16
13
4/0
Mikor lehet már megnézni végre a 3. epizód többi részét is magyar feliratosan?
2013. 10. 13. 07:29
14
0/1
Tekintve, hogy magyar idő szerint pár órával ezelőtt adták le az USA-ban a 2. részt, később..
2013. 10. 17. 03:53
15
0/0
szóval Amerikában minden szerdán adnak egy rész és még utána feliratozzák?kb minden szombaton meg tudunk nézni egy részt, nem?
2013. 10. 19. 16:15
16
0/0
[@szilvi210o] Igen, Amerikában szerda este adják, itt meg Péntek reggel már fennvan általában feliratosan.

A 3. évad fölülmúlta elvárásaim, egyszerűen imádom az összes női szereplőt.Kár hogy csak hetetnte adnak részt.Én naponta megnéznék egy részt, így egész héten izgatottan várom a következőt
2013. 10. 21. 12:56
17
2/0
zseniális, minden egyes része magával ragadó!
2013. 11. 01. 08:44
18
0/0
lnfó:American Horror Story
“The Dead” episode 7--It will air on Wednesday, November 20, 2013 at 10 PM EST on FX.

episode 8 The Sacred Taking” is scheduled to air Dec. 4 at 10 p.m. EST on FX.

episode 9 ‘Head’ isec. 11 at 10 p.m. EST on FX.

Már most rosszul vok...ennyit várni.áááááááááá
Évi
2013. 11. 20. 23:04
19
0/0
imadoooom
2013. 12. 03. 05:15
20
0/0
imadtam nagyon jo
2013. 12. 30. 03:38
21
0/0
Tate! :3 OO
2014. 02. 01. 14:28
22
0/0
2. season nagyon beteg az első jobban tetszett.
2014. 02. 17. 13:16
23
0/0
az elso evad volt a legjobb, a masodik se volt rossz, a harmadik pedig olyan jol kezdodott, de a vege nem tetszett Evan Peters♥
lesz tobb evad?
2014. 02. 24. 15:24
24
0/0
Az 1. és 3. évad volt szerintem a legjobb legalábbis nekem ezek tetszettek. a 2. évad elég erőltetett volt túl sok mindent akartak már beletenni...
a 4.évadtól pedig csak jót várok miután egy cirkusz lesz a téma ahol mindenféle fura emberek lesznek, ja és remélem Taissa benne lesz !
2014. 04. 01. 11:25
25
0/0
ha a második gyenge lett, akkor javaslok nektek 12es karikás filmeket pont a második a legjobb, igazi horror fejezet, fordulatos, tömör, lényegre törő, nem kiszámítható.
2014. 05. 12. 16:05
26
0/0
Szerintem a 2. évad a legjobb, de azért a többi sem rossz. Imádom a sorit, főleg Evan Peterst.
2014. 08. 31. 09:03
27
0/0
Jó ötlet volt a készítőktől, hogy átviszik a színészeket az évadok között. Persze csak az első pár részben , de érdekes új karakter bőrében látni valakit. Az a fúra h. nem olyan, mint amikor A. Awarzenegger egyik filmben pusztító másikban pedig oviapu. Na, mindegy jó sorozat az biztos.
2014. 10. 26. 16:17
28
0/0
Nekem az 1. évad tetszett a legjobban,de jó a második is.A 3.-at nem néztem végig,mert szerintem unalmas volt.A 4. ismét jónak ígérkezik,bár elég beteges...
2014. 11. 13. 06:49
29
0/0
Nem kellene törölni a feliratos linkeket, ha már megjelent a szinkronos változat.
Sokan vannak akik szivesebben nézik eredeti nyelven, feliratozva!
2014. 12. 20. 10:12
30
1/0
Sziasztok, nem lehet a 4. évadnál legörgetni a 8, 9, 10 stb részig, mert valamelyik reklám miatt leugrik a lap aljára az egész.... másnak is van ilyen problémája?
2015. 01. 17. 05:59
31
0/0
Mikor lessz 5.ik évad?
2015. 01. 24. 07:47
32
0/0
Megnèztem mind a 4 èvadot.Legjobban az 1 ès a 2.èvad tetszett.Érdekes volt.Ha lesz 5.êvad is akkor tuti nem fogom kihagyni.Köszönöm a felöltèseke!
2015. 02. 17. 12:32
33
0/0
annyira, de annyira eltalálták az összes évadot, hogy csak na!!!!hát nem gondoltam, h. ezt fogom írni, de a 4. évad legvége megkönnyeztetett
2015. 03. 28. 12:01
34
0/0
Legjobb sorozat amit valaha néztem,kegyetlen jó a témája
2015. 04. 06. 08:10
35
1/0
nagyon félelmetes volt.
2015. 07. 24. 05:12
36
0/0
Nagyon szeretem ezt a sorozatot, annyira jo. A 3-4-ik evad gyengebbre sikerült, de az 5-ik szerintem nagyon izgalmas lesz megint, legalabbis az eddigiek alapjan. Köszi a feltöltest, es a forditoknak a gyors munkat!
2015. 10. 16. 04:12
37
0/0
Nem tudja valaki, hogy az 5. évadnak mikor jön újabb része? A 7.-ig láttam, de kíváncsi lennék, mikor lesz a következő?!
2015. 11. 25. 13:10
38
0/0
Engem is érdekelne mikor jön az új rész az 5.évadból? Köszönöm az eddigi feltöltéseket.
2015. 11. 30. 08:40
39
0/0
Nekem nagyon bejött az első három évad,főleg a Coven,remélem egyszer lesz folytatása vagy egy hasonló évad. Nekem nem tetszett a Freak Show meg a Hotel sem tetszik. Hiányolom Jessicát és Lilyt... remélem a hatodik évadban azok fognak szerepelni,akik a Covenben játszottak..
2015. 12. 18. 04:22
40
1/0
Kurva beteg de bejön
2016. 06. 02. 07:44
41
0/0
Már a főcím is elcsépelt, unalmas, egy normális főcímzenére se pazarolták. Borzasztó dramaturg, összecsapott jelenetek és párbeszédek, bakik! Pedig jó szereplőga. Wes Bentley igazi horroba-való pofa, Gagának is jól áll a stílus. Szóval nem értem. Jóllehet már az évad témája se villanyozott fel túlságosan, de 2016-ban szerintem nem elég, hogy ilyesfajta unalmas "szörnyekkel" és fröcsögő vérrel próbáljanak borzongást hozni az emberre. 10/2
2016. 06. 04. 16:37
42
1/0
Látom akkor nem csak én gondolom gyengének ezt az 5. évadot. Pedig az első nagyon jó volt, a 2. izgalmas és igazibb horror, a 3. érdekes, a 4. is még jó volt szerintem, de ez? Ez semmi. Nem izgalmas, nem érdekes, nem ijesztő, iszonyú vontatott és unalmas. Azért megpróbálom végignézni, csak Gaga meg a rendőr miatt, de hát..
2016. 09. 27. 15:54
43
0/0