Sokáig halogattam, mert elég hosszú film és biztos vontatott lesz, annak ellenére, hogy sok jót hallottam róla. Felülmúlta a várakozásaimat. Zseniális darab, a párbeszédek, az atmoszféra, a szimbólumok és a vége mint egy örvény szippant be magába. Teljes átszellemülés.
A film középpontjában a Zóna áll, egy olyan hely, amelynek keletkezését rejtély övezi. Mivel a területet veszélyes helynek nyilvánították több incidens miatt, ezért katonai erők ügyelnek arra, hogy senki ne lépjen be a Zónába. De hát az emberi természetet mindig is hajtotta a kíváncsiság a tiltott dolgok iránt, ráadásul szól egy mendemonda arról, hogy fellelhető ott egy olyan szoba, amely az ember legmélyebben burjánzó, leghőbb kívánságát teljesíti. Az utat egyedül a Sztalker ismeri, aki nem megy egyedül, vele tart egy tudós és egy író is.
Tulajdonképpen filozófiai értekezés, bár értelmezték politikai parabolaként és személyes látomásként is. Vizuálisan igen szuggesztív kamaradráma formájában veti fel az élet olyan nagy kérdéseit, mint az atomkorszak fenyegetése, a hit és a boldogság problémája, a kiútkeresés egy egyre lehetetlenebbé váló helyzetből és az ennek érdekében szükséges változ(tat)ások. A cím meghatározott célú határátlépőt jelent, és valóban a határ átlépéséről van szó, de a határ nem egyszerűen egy földrajzi övezet, a Zóna határa, hanem a belső világra s ezen belül arra a kényszerpályára utal, amelyen kialakítjuk viszonyunkat a jövőhöz.
