Harc az energiáért online

Harc az energiáért online (2009)

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Az elmúlt három évtizedben folyamatosan nőtt az egy főre jutó energiafogyasztás az Egyesült Államokban, ami körülbelül akkora veszélyt jelent, mint a Földünket fenyegető üvegházhatás. A lesújtó tendenciák ellenére azonban van egy állam, amelynek sikerült energiafogyasztását az 1970-es szinten tartania. Ezt a sikert meglepő módon Kalifornia tudhatja magáénak, és ezzel az eredménnyel mintegy harminc százalékkal alacsonyabb energiafogyasztást produkál az ország átlagánál. Vajon hogy sikerült ezt elérniük? Talán tudnak valamit, amit a többiek nem? Miközben a kormány az alternatív energiaforrások felkutatásával foglalkozik, Kalifornia saját erejéből tör előre, és mint a világ hatodik legerősebb gazdasága, megvan a kellő ereje ahhoz, hogy eredményes legyen. A kaliforniaiak talán már megértették, hogy többé már nem egyszerűen álmokra és álmodozókra van szükség, hanem valós tettekre - főként, ami a széndioxid-kibocsátást illeti.

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

Még nem szólt hozzá senki, legyél te az első!

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.