Kim Ki-duk dél-koreai rendező - már írtam róla - 2013-as Moebius című alkotása után - gyomor kell a filmhez, némi kasztrálás, miegyéb - megfogadtam, hogy - rövid az élet - nem nézek meg tőle többet semmit.
Kim Ki-duk tizenkettedik játékfilmje elégikus példázat egy 60 éves öregember plátói szerelméről, aki egy nyílt tengeren horgonyzó hajón él. Az idős tengerésznek egy vonzó 16 éves lány a társa, akit kiskorában talált meg, maga nevelt fel, majd beleszeretett. A férfi tehetséges íjász, és türelmesen számolja a lány tizenhetedik születésnapjáig hátralévő napokat, amikor tervei szerint elveszi őt feleségül. Egy nap jóképű fiatal srác érkezik az öreg hajóra. A nevelőapa csalódottan látja, hogy fiatal menyasszonyának a fiú tetszik. Az öreg számára, aki ősi szertartások tisztelője, íjának három lényeges szerepköre van: gyors és biztos fegyver, amivel megvédheti önállóságát, ami megmondja a jövőt, továbbá hangszerként lehet rajta játszani. Az íjhoz tartozó hegyes nyilak férfiasságának, erejének szimbólumai.
K96