A pénteki barátnő / A nagy sztori online

A pénteki barátnő / A nagy sztori online (1940)

Értékeléshez regisztráció szükséges!
Az 1940-ben elkészült vígjáték, a His Girl Friday címét mindezidáig nem sikerült lefordítani hazánkban. A tévé egyszer Címlapsztori címmel mutatta be, a Filmvilág egyik száma Pénteki lány néven emlegetette, a dvd-változat pedig A pénteki barátnő címet kapta, holott az eredeti cím nyilván Defoe regényére utal, s így kellene lefordítanunk: u201EAz ő lány-Péntekjeu201D. Vagyis a főszereplő legközelebbi segítőtársáról van szó, aki oly fontos neki, mint Robinsonnak Péntek u2013 csak éppen nő. A szakértők szerint ez volt minden idők leggyorsabban beszélő komédiája: a másfél órás filmben állítólag annyi szöveg hangzik el, amennyi elég lenne egy három óráshoz is. A szereplők közül gyakran egyszerre hárman is vitatkoznak, pergőtűzként ontva egymásra mondanivalójukat, s ezért, ha újra megnézzük a filmet, és nagyon figyelünk, mindig találhatunk olyan mulatságos részeket a szövegben, amelyeket korábban nem vettünk észre. A rendezőnek minden jel szerint annyi ötlete volt, hogy nem is próbált u201Egazdaságosanu201D bánni velük: mintegy számolatlanul, u201Ekét marokkalu201Dszórja a mulatságosnál mulatságosabb párbeszédet a nézők fejére, rájuk bízva, hogy mit képesek felfogni ebből a szöveg-zuhatagból, és mit nem. Azt sem bánta, ha színészei önálló kijelentéseket tesznek a kamera előtt. Amikor a hősnő hozzávágta Cary Granthez a táskáját, és Grant félrehajolva a szövegkönyvtől teljesen függetlenül kijelentette, hogy u201EEzt korábban jobban csináltad!u201D. Hawks benne hagyta a jelenetet a filmben, és nem forgatta újra. Azt is hagyta, hogy szereplői néha u201Ekiszóljanaku201D a filmből. Amikor a minden hájjal megkent főszerkesztő egy prostituáltat uszít egykori felesége új vőlegényére, akinek a szerepét Ralph Bellamy játssza, és a nő megkérdi, hogyan néz ki az illető, Cary Grant némi töprengés után így ismerteti külsejét: u201EOlyan mint Ralph Bellamy!u201DA film különben Ben Hecht és Charles MacArthur Címlap (The Front Page) című, a Broadway színházaiban 1928-ban nagy sikert arató vígjátéka alapján készült. A színdarabból Lewis Milestone már rendezett egy hasonló című, s meglehetősen ügyes filmvígjátékot 1931-ben. A színdarab szerzője a cselekményben mesterien sző össze két szálat: az egyik azt mutatja be, hogyan mentenek meg az újságírók a kivégzéstől egy szerencsétlen figurát, akit a város korrupt vezetői politikai okokból ki akarnak végeztetni gyilkosságért, a másik szálon pedig egy gátlástalan főszerkesztő próbálja megakadályozni legjobb újságírójának a laptól való távozását, s ezzel egy időben tervezett házasságát. Hawks alaposan átdolgozta ajellemeket: az ő filmjében a laptól távozni próbáló, kiváló újságíró u2013 Hildy Johnson u2013 nő, főszerkesztője pedig, Walter Burns az egykori férje. Kérlelhetetlen küzdelmüknek ezzel sajátosan erotikus színezete lesz: a filmben nem csak egy főnök akarja megtartani legtehetségesebb beosztottját, hanem egy férj is megpróbálja visszaszerezni feleségét. A Rosalind Russel által alakított Hildy az első tipikusan hawks-i női főszereplő: olyanasszony, aki női vonzerejét megőrizve szellemi téren, bátorságát és határozottságát tekintve is méltó ellenfele (vagy éppen társa!) valamennyi férfinak.Bár a His Girl Friday maga is egy korábbi film u201Eremakeu201D-je, nem kerülhette el a sorsát: olyan sikeres lett, hogy még két feldolgozás készült a történetből. Billy Wilder 1974-ben készítette el az újabb változatot Jack Lemmon és Walter Matthau főszereplésével Címlapsztori (The Front Page) címmel, Ted Kotcheff pedig 1988-ban Csatornát váltani (Switching Channels) címmel. Az előbbi az évtized legsikeresebb komikus párosára bízta a főszerepeket, az utóbbi pedig visszatért Hawks ötletéhez (a férfi-nő pároshoz), és áthelyezte modern, televíziós környezetbe a cselekményt. (filmvilág, Hahner Péter: Howard Hawks, Az ismeretlen ismerős / 2004/10)

Filmmel kapcsolatos linkek

Bármilyen probléma esetén (film vagy sorozat indítása, nem működő adf.ly) használjátok a segítség menüpontot, vagy jelezzétek a hibát a kapcsolat menüpontban.

Hozzászólások

A közösségi funkciók használatához (pl.: hozzászólás) be kell jelentkezned vagy regisztrálnod!

Még nem szólt hozzá senki, legyél te az első!

Ha linkeket is publikálsz a közösség számára, kérünk csak olyan tartalommal tedd, ami nem ütközik jogszabályba.